2012 (oldal 2)

  • Sztárcsinálók a Roxínházban

    Sztárcsinálók a Roxínházban

    A római korban játszódó, de mai aktualitásokat is boncolgató darab volt 1980-ban az első magyar rockopera. A sztárcsinálás napjainkban is ugyanúgy működik, legyen az tehetségkutató verseny vagy politika. A Roxínház előadásának főpróbáján jártunk

    Hozzászólok »

  • Kultúrák találkozása a Holnemvoltfánál

    Kultúrák találkozása a Holnemvoltfánál

    Három nép kultúrájába kalauzoló mesejáték született a stúdiószínpadon. Holnemvoltfa címmel magyar, cigány és indiai népmesékből kötött csokorba egy előadásnyira valót Váradi R. Szabolcs író, rendező és Huzella Péter zeneszerző. A bemutató november 20-án kedden volt a Csiky Gergely Színházban

    Hozzászólok »

  • Megénekeltettük a közönséget

    Megénekeltettük a közönséget

    Miller Zoltán az egykori Emberek zenekar frontembere számos album és nagy sláger után idén összehozott egy önálló zenei produkciót, partnernek pedig Mahó Andreát kérte fel. Főként dallamos, énekelhető slágereket adtak elő múlt héten a Szivárványban

    Hozzászólok »

  •  
  • Szivárvány: az én mozim

    Szivárvány: az én mozim

    A kaposváriaknak szíve csücske ez az épület, azonban legtöbben ma is egyszerűen úgy hívják: a mozi. Két éve adták át a felújított Szivárvány Kultúrpalotát, amely már a század húszas éveiben is moziként üzemelt, és azóta is vetítenek itt filmeket

    Hozzászólok »

  • Auschwitz működik

    Auschwitz működik

    Jeles András döbbenetes rendezése a SIMS számítógépes stratégiai játék és Lanzmann SHOAH című filmje nyomán készült, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar harmadéves színművészhallgatóinak előadásában. A mű bemutatóját kedden este láthattuk az egyetemen

    Hozzászólok »

  • Liszt Ferenc Kamarazenekar a Szivárványban

    Liszt Ferenc Kamarazenekar a Szivárványban

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar 50 éves fennállása alatt játszott a magyar EU Elnökség megnyitóján, és I. János Károly spanyol királynak is. A leghíresebb koncerttermek után a Szivárvány Kultúrpalota színpadán a kaposvári közönséggel együtt ünnepelték 50. születésnapjukat

    Hozzászólok »

  •  
  • Csiszár Elek: 60 éve társadalom kritikát festek

    Csiszár Elek: 60 éve társadalom kritikát festek

    Engem foglalkoztatnak a plató-emberek, akik soha nem kerülnek a vezetőfülke melegének a közelébe – vallja a festőművész. Csiszár Elek születésének 80. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. A megnyitón Dr. Kostyál László művészettörténész métatta a művész munkásságát

    Hozzászólok »

  • Hajléktalan szálló? Éjjeli menedékhely?

    Hajléktalan szálló? Éjjeli menedékhely?

    Az éjjeli menedékhelyen a társadalom számkivetettjei tengetik életüket. Hogyan lehet becsületesnek, tisztességesnek maradni a kegyetlen és részvétlen világban? A Gorkij dráma kérdéseket tesz fel és megoldási alternatívákat ajánl a Csikyben

    Hozzászólok »

  • Szerelem és szenvedély

    Szerelem és szenvedély

    Náray Erika színész-énekes számos musical-szerep után találkozott a Megasztáros, 2010 aranylemezes férfi hangjával Kökény Attilával. A hétvégén Kaposváron mutatták be Szerelem és szenvedély című duett-estjüket

    Hozzászólok »

  •  
  • Keresztmetszet ecsettel

    Keresztmetszet ecsettel

    Nádas József főként a mediterrán témákat kedveli, ami megfogja a képzeletét, azt megfesti. Szerinte a festészet nem más, mint egy önmegvalósítási mód. Az elmúlt egy év alkotásait az Együd Árpád Kulturális Központban tekinthetik meg november 10-ig

    Hozzászólok »

  • Petőfi, ha élne, Chuck Berry-rajongó lenne

    Petőfi, ha élne, Chuck Berry-rajongó lenne

    Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete. Petőfi Sándor és Ferenczi György A helység kalapácsa című zenés vásári komédiáját mutatták be szombaton a Csiky színpadán, a vasfüggöny mögött

    Hozzászólok »

  • A stand-up comedy-ről komolyan

    A stand-up comedy-ről komolyan

    Szerdán az Együdben Kiss Ádám és Mogács Dániel megállíthatatlan szódömpinggel szórakoztatta a nagyérdeműt. Teltház fogadta a humoristákat, nagy sikerük volt. A stand-up comedy világáról beszélgettünk velük, kivételesen komolyan

    Hozzászólok »

  •  
 
 

Facebook események

Partnereink, támogatóink